2024. december 2 hétfő | Ma: Melinda Holnap: Ferenc | Hírlevél | Médiaajánlat | Balaton | Fotóalbumok | Hasznos infók |
Balatoni TDM Szövetség: ismét lesz Nyitott Balaton akció
A Balatoni TDM Szövetség szép eredményeket ért el új balatoni szezonok megteremtésével, fő feladatának a jövőben a Nyitott Balaton akciók folytatását tartja, valamint a közreműködést a turizmustörvény mielőbbi megszületésében.
Ezt a szervezet tisztújító közgyűlése után mondta az újraválasztott elnök, Hoffmann Henrik (a Siófoki Fürdőegylet elnöke, a Hotel Residence tulajdonos-vezetője) kedden Tihanyban az MTI-nek.Mint kifejtette, a szövetség legfontosabb célja a balatoni turizmus fellendítése, amire a leghivatottabb az alulról, önkéntes alapon szerveződő, a balatoni turisztikai egyesületeket tömörítő regionális TDM (turisztikai desztináció menedzsment) szövetség. A szervezet eddigi munkájában a tavalyi év bizonyult a legeredményesebbnek. Ekkor sikerült olyan összefogást "gründolni" a Nyitott Balaton akciókkal, amelyekkel nem a nyári szezont hosszabbítgatták, hanem gyakorlatilag új szezonokat teremtettek - mondta az elnök. Hoffmann Henrik szerint az egész szakma kudarca, hogy nem sikerült az előző parlamenti ciklusban elérni a turizmustörvény megszületését.
A szervezet álláspontja szerint helytelen, hogy a turizmusirányítás feladatai az önkormányzatoknál vannak, amelyek lényegüknél fogva alkalmatlanok erre, hiszen területileg korlátozottak. A nemzetközi piacon nem települések, hanem térségek és országok versenyeznek - hangsúlyozta.A Balatoni TDM törvénytervezethez benyújtott javaslatiban többféle elképzelés is létezik a TDM szervezetek finanszírozására, ami nem feltétlenül az önkormányzatok rovására történhetne. Az ellenérdekeltséget fel lehetne oldani azzal, ha megvalósulhatna egyfajta alulról finanszírozottság, vagyis az idegenforgalomban érdekelt vállalkozók turisztikai hozzájárulása biztosítaná a forrást a szakmai irányítás működtetéséhez, amire volt már példa Magyarországon is, és több jól működő külföldi turisztikai régió is hasonlóan szerveződik - mondta Hoffmann Henrik.
Fotó: Gáti Kornél
- ‹ előző
- 236 / 419
- következő ›